Tegnap este az ötödik helyen álló Holland Válogatlan elleni mérkőzés tétje a dobogós helyezés bebiztosítása volt csapatunk számára. Egy esetleges fiaskó esetén még mind a Bútor Adu, mind a Holland Válogatlan reménykedhetett volna egy bronzéremben. Előbbi reményei a Jujuy ellen játszott tegnapi döntetlennel foszlottak szerte, utóbbit pedig a mieink ütötték el az éremszerzés lehetőségétől. A Cameroon fegyelmezett, higgadt, érett játékot játszva 2-0 arányban legyőzte a Holland Válogatlan csapatát, s ezzel már biztosan érmes helyen végzünk. Már csak az érem színe kérdéses.

Hárman is hiányoztak a tegnapi mérkőzésről: Kovács Jácint, Papp Gyula és Iló András távolléte következtében egyetlen cserével voltunk kénytelenek játszani. A felálláshoz igazítottuk hadrendünket, s az első félidőben védekezésben egy picit mást játszottunk, mint eddig. Hozzáteszem, hogy védekezésben a csapat nagyon fegyelmezetten, szinte tökéletesen megvalósította azt, amit kértem a meccs előtt, amiért mindenkit hatalmas dicséret illet. Az első félidőben az ellenfél nem tudott komolyabb helyzetet kialakítani, átlövési kísérleteikből nagyon sokat blokkoltunk, és Kun Laci is a helyén volt, amikor szükség volt rá. Támadásban is a tervek szerint alakult a játék, s bár sokáig nem sikerült a kékek védelme mögé kerülni, érezhető volt, hogy csak idő kérdése a dolog.

Az ellenfél keményen, agresszíven védekezett, amit a játékvezető engedett is. Durva játékról szó sem volt, összességében a sportszerűség határain belül zajlott a küzdelem, azonban dominált a test test elleni játék. A félidő közepén ebből sikerült előnyt kovácsolnunk: Lemmich Attila remek passzából a jobb oldalon, fizikai adottságaimat kihasználva sikerült lefordulnom védőmről, s a kapuval szembe kerülve szorongatott helyzetből a kapu bal oldalába lőttem (1-0). (Ahogy azt Laci bácsi a meccs után megjegyezte: ez nem gól volt, hanem touchdown. :-))

Az előny tudatában továbbra sem volt okunk ideges kapkodásra, s higgadt játékunk újabb és újabb lehetőségeket teremtett az ellenfél védelme mögé kerülésre. Lemmich Attila és Deé Gergely is többször eljutott az alapvonalig a labdával, ám mindig akadt egy láb, mely belenyúlt centerezéseikbe. Aztán a kitartó próbálkozások meghozták gyümölcsüket: egy jó kényszerítőt követően Ati került lövőhelyzetbe a jobb oldalon, azonban lövés helyett megverte védőjét a szélen, s amolyan Sándor-szögből a kapus lábai közt okosan gurított a kapuba (2-0).

A második gólt követően még inkább igyekezett az ellenfél, ám szünetig már egyik csapatnak sem sikerült meglepnie a másikat. A második félidőben a játék úgy kívánta, hogy ösztönösen a jól megszokott védekezésre váltsunk át. Az ellenfél vehemensen támadott, és ezúttal már akadtak veszélyes pillanatok a kapunk előtt. Kun Laci és a védelem azonban mindig útját állták a próbálkozásoknak. Egyáltalán nem adtuk fel a támadás lehetőségét, több veszélyes kontrát is vezettünk, melyeket több ízben csak szabálytalanság árán tudott megfékezni az ellenfél. Ennek köszönhetően akadt néhány veszélyes szögből elvégzett szabadrúgásunk is, melyek komoly bonyodalmat okoztak a kékek kapuja előtt. Olykor nem sikerült megállítani minket, s ilyenkor tiszta helyzetet is sikerült kialakítanunk, azonban egyiket sem tudtuk gólra váltani. Kertész Attila, Deé Gergely, valamint jómagam előtt is adódott egy-két ígéretes lehetőség. Picit talán higgadtabban is bánhattunk volna ezekkel.

A meccs vége felé közeledve ismét átéltünk néhány meleg pillanatot a kapunk előtt, de a fáradtság ellenére óriási lelkesedéssel küzdő védelem végül mindig tisztázott. A nagy taktikai csata következtében pillanatok alatt eltelt a második félidő is, s bár nem sikerült újabb gólt szereznünk, végül megérdemelten zsebelhettük be a három pontot. Annál is inkább büszkék lehetünk erre a teljesítményre, mert egy nagyon jó képességű csapatot sikerült legyőznünk. Nem szeretnék kiemelni név szerint senkit, ehhez a győzelemhez ugyanis mindenki alaposan hozzátette a magáét. Le a kalappal a csapat intelligens játéka és küzdeni tudása előtt!