A hétvégén került sor az idei Szentivánéji Kupára Gazdagréten, melyen hagyományosan részt vesz a Cameroon. Idén a bajnokságban elég gyengén szerepel a csapat, ráadásul nem sikerült az eredetileg eltervezett kerettel végigjátszani a szezont. Szükség lesz tehát némi vérfrissítésre az ősszel, melynek érdekében a hétvégén egy kifejezetten fiatal csapat próbálhatta ki magát. A keretben helyet kaptak az idei bajnokságban csak elvétve szereplők (Papp Gyula, Kertész Attila, Miklós Attila) mellett újoncok is (Szabados Gábor, Kovács Jácint).

A tervek szerint az idén szintén keveset szereplő Bangócs Bence mellett még Gulyás Attila és Hamar László is játszottak volna, ám az élet közbeszólt. Beni sérülés, Gulyi linkség, Laci pedig gyomorrontás miatt nem tartott a csapattal. A mieink így végül két cserével játszottak, s a jelen lévők közül sem volt mindenki teljesen egészséges (Miklós Attila és Deé Gergely épp lábadozott).

Az első mérkőzésünket a Kondi Stúdió ellen játszottuk. A sötétkékek szinte minden évben az élmezőnyben szoktak végezni, így kifejezetten nehéznek ígérkezett az összecsapás. Az első akcióból mindjárt egy hatalmas kapufával nyitott az ellenfél, majd az ellenakcióból Deé Gergely megszerezte a vezetést. A baloldalon felfutó Gergő kicsit pontatlanul beindított kényszerítője némi szerencsével, helyettem az ellenfél védőjétől került vissza Gergő elé, aki kissé kisodródott helyzetből emelt a hosszú sarokba (1-0). Ezután volt alkalmunk bőven kipróbálni, mennyire fegyelmezetten tud védekezni a társaság, s hogyan kontrázunk. Az első félidőben inkább az előbbiben domborítottunk, ám a 9. percben egy hiba elég volt ahhoz, hogy kiegyenlítsen a Kondi. Lemmich Attila túl messziről és túl nagy lendülettel igyekezett menteni a hatos előterében, így elszállt egy lövőcselre, a kettő az egy elleni szituációt pedig könyörtelenül kihasználta az ellenfél (1-1).

A második játékrészben is jól védekezett a csapat, bár egy-két „kisebb” hiba ekkor is akadt, melyekből azonban olykor a zseniális mentéseknek, olykor Gábor bravúrjainak, olykor pedig a szerencsének köszönhetően nem született újabb gól. A kisebb szót azért tettem idézőjelbe, mert ez a meccs azt is remekül megmutatta, hogy ilyen szintű csapatok ellen nincs kis hiba és nagy hiba, a legapróbb mulasztásból is hatalmas veszély tud kerekedni a kapunk előtt.

Remek kontrákat is produkált a csapat, az ellenfél túlságosan kinyílt, s gyors támadásaink végén többször is hatalmas lehetőségünk nyílt egy újabb csapás bevitelére. Számos nagy helyzetet puskáztunk el, s így egy látványos meccs végén igazságos döntetlen született.

A második meccsen az FC Raiders ellen 2-0-ra diadalmaskodó FC Blöff volt az ellenfél. A számos atletikus felépítésű, színes bőrű játékost felvonultató ellenfél igen nehéz falatnak ígérkezett, látva az első meccsüket. A meccs elején kiegyenlített játék folyt a pályán, látszott, hogy egy-egy apró momentumon fog múlni, melyik csapat hagyja majd el győztesen a pályát. Az első ilyen momentum a 3. percben következett be, amikor egy partrúgásnál lassan osztottuk el az embereket, s Deé Gergely egy hajszálnyival később ért oda ellenfeléhez, mint a labda. Egy pillanatnyi emberelőny elég volt ahhoz, hogy a menteni igyekvő Kovács Jácint felett középre emelt labda üresen találja Jácint korábbi emberét, aki a kimozduló Szabados Gábor felett a kapuba fejelt (0-1).

A Blöff technikás, ámde védekezésben olykor nem kifejezetten fegyelmezett játéka ellen többször is vezethettünk emberelőnyös támadásokat, melyek azonban ezúttal elég dadogósra sikerültek. Így is akadtak gólszerzési lehetőségeink, de őszintén szólva nem kellett bravúrokat bemutatnia az ellenfél kapusának ahhoz, hogy ne tudjunk gólt lőni. Ráadásul csökkent a fegyelem is a pályán, olykor belementünk a grundfociba, ami súlyos hiba volt. A második félidő 4. percében pedig eldőlt a három pont sorsa – Kertész Ati mellett felpörgette a labdát az ellenfél jobboldalon felfutó villámgyors játékosa, Ati pedig azt hitte, kimegy az a labda magától, nem kell meggátolni a srácot a laszti utolérésében. Pár tizedmásodperc múlva már látta, hogy tévedett, de ekkor már késő volt, s a csatár éles szögből precíz, erős lövést zúdított a rövid alsóba. A lövés épp befért Gábor és a kapufa közt, így mondhatjuk, hogy – egy szép egyéni teljesítmény mellett – Kertész Ati és Szabados Gábor koprodukciója is kellett a sárga-kékek második góljához (0-2). A meccs hátralévő részében küszködő, dekoncentrált csapat benyomását keltette a Cameroon, több emberelőnyös szituációt is sikerült igazi gólhelyzet kialakítása, vagy gólveszélyes lövés nélkül befejeznünk. A meccs összességében egyenlő erők küzdelmét hozta, de két apró momentumnak köszönhetően végül is megérdemelten nyert az FC Blöff.

A középdöntőbe minden csoportból három csapat kvalifikálhatta magát, így az utolsó meccsen ki-ki mérkőzést játszhattunk a Kondi Stúdiót 4-2-re legyőző, s így három pontos FC Raiders ellen, mivel a Kondi 4-1-re nyert a Blöff ellen.

A világoskékeknek 1 pont is elég lett volna a továbbjutáshoz, nekünk nyernünk kellett volna, így mindent egy lapra feltéve, az első két meccsen mutatotthoz képest agresszívebb játékkal rukkoltunk elő. Ez egy jó ideig hatásosnak is tűnt a kissé megilletődötten kezdő Raiders ellen, s a 4. percben egy remek akció végén a vezetést is sikerült megszerezni. Papp Gyula vette észre remekül a jobboldalon Deé Gergelyt, aki egy csellel a védelem mögé került a szélen. Erősen, félmagasan középre lőtt labdájára én is jó ütemben érkeztem, s combbal a jobb felsőbe továbbítottam a labdát (1-0).

Megvolt tehát a hőn áhított vezetés, s zártabb védekezéssel, kontrákkal operálva jó esélyünk volt a továbbjutás kivívására. Több jó kontránk is volt, de ezúttal sem voltunk elég gólérzékenyek, s az első félidő utolsó pillanataiban egy hiba elég volt az ellenfélnek az egyenlítéshez. Egy partrúgást követően Lemmich Attila szusszanásnyi helyet hagyott emberének, aki pontos labdát kapott a hatoson, s nem hibázta el a ziccert: a kivetődő Szabados Gábor lábai közt a hálóba gurított (1-1).

Minden kezdődhetett tehát elölről – s kezdődött is. A második félidőben ismét agresszív letámadás volt a terv, azonban többször is porszem került a gépezetbe. Amikor a labda elhagyta a játékteret, rendkívül lassan reagáltuk le, hogy kinek kit is kellene fognia. Ez számos alkalommal ahhoz vezetett, hogy kénytelenek voltunk mégis hátrébb tolni a védekező zónát. Ennek ellenére voltak esélyeink a gólszerzésre, de a világ minden helyzete sem lett volna elég ezen a meccsen egy nyamvadt kis gól bepasszírozásához.

Sőt, a 16. percben egy hiba ismét elég volt ahhoz, hogy ellenfelünk a továbbjutók közt érezhesse magát. Egy felszabadítás után az ellenfél kapusához került a labda. A kapus kigurította a labdát a visszalépő védőnek, aki megfordult, s Kertész Ati csak ekkor indította a letámadást. Az elkésett letámadás önmagában még kevés lett volna a gólhoz, hiszen így kvázi felállt védelem ellen támadhatott a Raiders. Ahhoz azonban elég volt, hogy középen, pontosan passzolhassa fel a labdát az ellenfél. A célszemélyt Lemmich Attila rossz ütemben előzte meg, így le tudott fordulni, lövése azonban Miklós Attilát találta el. A labda visszapattant az ellenfélhez, aki a visszanyargaló, s pozícióját időközben elfoglaló Lemmich Atival találta magát szemben. A sorsdöntő pillanat ekkor következett, Ati ugyanis minden áron szerelni akart, ellenfele azonban egy lendületes csellel átverte őt, s ziccerben léphetett ki. Hiába igyekezett menteni Miklós Ati, a csatár 8 méterről a kimozduló Szabados Gábor mellett a bal alsó sarokba gurított (1-2).

A bekapott gól tulajdonképpen eldöntötte a sorsunkat, hiszen a mieinknek kettőt kellett volna lőniük a továbbjutáshoz. Alig egy perc múlva az ellenfél lőtt egy hatalmas felső kapufát, a 18. percben pedig növelték előnyüket a világoskékek. Az éppen akkor beálló Kovács Jácint a félpályánál eladott egy labdát, majd elkövette ugyanazt a hibát, amit két perccel korábban Lemmich Attila, vagyis nagy lendülettel elszállt egy cselre. Ezután üldözőbe vette ugyan ellenfelét, de már nem érhette utol. A másik csatárt fogó Papp Gyula pedig későn indult keresztezni, s a csatár 8 méterről, lendületből elég szerencsésen lőtt a jobb felsőbe, lövés közben ugyanis kicsúszott a támaszkodó lába, és fenékre huppant (1-3). Apropó elcsúszás: a pálya elég csúszós volt, jól látszik a felvételeken, hogy mindenki elég sokat csúszkált.

Ekkor már teljesen szétesett a csapat, Lemmich Attila önkéntesen elöl tartózkodott, Papp Gyula zárt vissza helyette védőnek. Szegény Gyuszinak ez lett a veszte: hiába küzdött nagyot a vele szemben cselező ellenféllel, a pályán keresztbe kígyózó, majd a jobbszélen a labdát remekül fedezve elfutó csatár az utolsó lépésnél mégis előnybe került, s pontosan passzolt középre a két védő mögött második hullámban üresen érkező társához, aki kapásból lepókhálózta a jobb felső sarkot (1-4).

Ez a gól már nem osztott, nem szorzott, a továbbjutás percekkel korábban eldőlt. Három küzdelmes mérkőzés után tehát kissé csalódottan, kiesőként búcsúztunk a „B” csoporttól.

Pedig csalódottságra igazából nem volt okunk, persze ez akkor és ott nem volt ilyen egyértelmű, hiszen minden ellenfelünkkel partiban voltunk, s a sorsdöntő meccsen vezettünk is. Három kifejezetten jó csapattal kerültünk egy csoportba, s játéktudásban abszolút egyenrangú partnerek tudtunk lenni egy eddig még soha nem látott felállításban. Több szép dolgot is csináltunk, s ez a három meccs kifejezetten alkalmasnak bizonyult arra, hogy felmérjem a pályára lépőkben lévő potenciált. Összességében bizakodó vagyok a látottak alapján: egy jó képességű, de kicsit összeszokatlan, helyenként kicsit fáradt csapatot láttam. Ezzel pedig semmi gond nincs, hiszen nem tudtunk készülni a kupára. A nyárra tervezett néhány edzés pedig elősegítheti, hogy a most távol lévőkkel kiegészülve összeszokjon a csapat, s hibáinkból tanulva ősszel több játékrendszert is eredményesen alkalmazhassunk. Egyénileg mindenki jó képességű játékos, aki kellő koncentrációval meghatározó emberévé válhat egy az ideinél sikeresebb Cameroon-nak.

Szabados Gábor először állt a csapat kapujában, s nem vallott szégyent. Volt néhány bravúros védése, a labda játékba hozatalakor és hazaadáskor is megbízhatóan teljesített. Néhány alkalommal azonban kiszolgáltatott helyzetben találta magát. Egyetlen hibáját a Blöff második góljánál követte el, amikor nem zárta megfelelően a rövid sarkot, de ennyi belefér. :-) Kifejezetten elégedett voltam a teljesítményével. Az ősszel Kun Laci esetleges hiányzásai alkalmával számítunk Gáborra.

Kovács Jácint, a csapat másik újoncának bemutatkozása ígéretes jövőt sejttet. Stabil, megbízható védőjátéka mellett több alkalommal is jól lépett be a támadásokba, s kevésen múlt, hogy nem szerzett gólt, vagy gólokat. 58 percen keresztül mintaszerűen védekezett. Ha összeszokik a társakkal, bármely poszton bevethető, univerzális tagjává válhat a csapatnak, aki meccseket is képes eldönteni, e felől nincs kétségem.

Lemmich Attila képességeit illetően sem gyötörnek kétségek, ezúttal azonban kritikus pillanatokban fáradtnak, dekoncentráltnak tűnt. Számolnom kellett volna ezzel, az az igazság. Ezt leszámítva nem játszott rosszul, sok jó szerelése és sok jó labdája is volt,  az ellenfél kapujára is veszélyes volt, küzdött, de olykor nem volt elég türelmes. A kelleténél talán kevesebbszer járatta a labdát hátul, és többször választotta az ívelést, bár meg kell hogy mondjam, ezek zöme pontos volt, és én rontottam el a lekezelésüket. Érezte ő is, hogy fáradt, s a hibákat mindenáron gólokkal akarta kiegyenlíteni, ezért ment előre. Ismerjük egymást egy ideje, számíthattam volna erre, de ravaszul nem mindig ilyen ám. ;-) A kritikus helyzeteket mi vagy nagyon jól, összehangoltan, maximális koncentrációval kezeljük le, vagy így. Most, hogy azért már mind a ketten felnőttünk, meg kell tanulnunk a csapat érdekében higgadtan, fegyelmezetten, együtt küzdeni minden körülmények között. Ebben Atinak is és nekem is nagy önuralomra és tisztánlátásra lesz szükségünk, de hiszek benne, hogy a nyár mindkettőnknek elég lesz ennek megtanulásához. Sokat fogunk még erről beszélgetni, mert e nélkül nem megy.

Kertész Attila sallangmentesen, jól védekezett, kifejezetten fegyelmezett volt, jól passzolt, de rajta is látszott olykor némi fáradtság. Alapvetően nem játszott rosszul, a támadásoknak is aktív részese volt, helyzetbe is került, de tud ő még ennél sokkal jobbat is – lásd Túrkeve. Remélem tud jönni ősszel, mert játékintelligenciája révén egyértelműen helye van a csapatban.

Papp Gyula játéka nekem meglepetés volt. Általában többet cselez, lendületesebben, kreatívabban támad, most azonban inkább védekezésben jeleskedett. A játék szervezéséből valamiért nem mert annyit vállalni, amennyit szokott, talán a péntek esti két meccset érezte még. Védekezésben fegyelmezetten, jól játszott, sok labdát szerzett, sokat futott, kemény volt, egyszóval rendben volt, amit csinált. Persze aki Túrkevén ilyen magasra teszi a lécet, azzal szemben extra elvárásaim lesznek. ;-) Nem tudom, hogy tud ennyit futni, őszintén remélem, hogy ősszel ismét állandó tagja lesz a csapatnak, és még a túrkevei teljesítményét is túlszárnyalja.

Deé Gergely nem volt még teljesen egészséges, ami erőállapotán érezhető volt. Ennek ellenére elismerésre méltóan sokat igyekezett védekezni, s számos esetben az ő labdaszerzéséből indítottunk támadást. Az első percben mindjárt góllal nyitott, s csapatunk másik góljából is kivette a részét egy remek csel és egy gólpassz erejéig. A fáradtsága ott volt érezhető, hogy azok a cselek, amik be szoktak jönni, most nem mindig sikerültek. Ezt ő is érezte, s egy idő után nem erőltette őket. Összességében még így is a csapat egyik erőssége volt. Megnyugtató tudni, hogy így játszik, amikor nem 100%-os. :-)

Miklós Attila óriási küzdő, amit én nagyon díjazok benne. Fél éve nem rúgott labdába, kifelé jött egy kisebb betegségből, mégis hatalmas szívvel játszott. Az első két meccsen elöl játszott, s a jelentős kihagyásnak köszönhetően nem sikerült maradandót alkotnia. Hiba volt, hogy nem küldtem hátra előbb, az utolsó meccsen ugyanis feltámadt, s védő poszton kifogástalanul, fegyelmezetten, határozottan játszott. Az őszi tiszafüredi kupán is igazolta, hogy nagyon fegyelmezetten tud védekezni, s ezt ezúttal is megmutatta. Pozitív hozzáállású, győztes mentalitású játékos, akire szeretnék számítani a jövőben is.

Végül csak nem úszom meg, én következem. Most csak a pályán mutatott játékomat méltatom néhány keresetlen szóval, a taktikai dolgokat majd egymás között. Messze nem voltam megelégedve magammal, főként az első két mérkőzésen. Valahogy több erőmnek kellene lennie annyi edzéssel és meccsel a hátam mögött, mint amennyit idén fociztam. Védekezésben – talán az utolsó meccset leszámítva – keveset segítettem a középpályán az ellenfelet feltartóztató csapattársaimnak, nem voltam elég dinamikus, és sok pontos felívelést nem tudtam megtartani. Keveset lőttem kapura, de egyszer-kétszer jól hoztam ziccerbe a társaimat. Az első meccsen nagy ziccert hibáztam 1-1-nél. Az utolsó meccs előtt igyekeztem átgondolni a hibáimat, és javítani. Egy gól és az előző meccseken mutatotthoz képest nagyobb küzdelem volt az eredmény, viszont nem voltam elég higgadt. Hogy pozitívan zárjam, én is tudok ennél jobbat, és egy kemény alapozás után, pár kilóval könnyebben ősszel meg is mutatom. :-)

Összességében a tornán való indulás elérte célját, s a kiesés miatt sincs okunk szégyenkezni. Csoportunkból került ki a kupagyőztes, az FC Blöff, aki a legjobb nyolc között épp az FC Raiderst ütötte ki. Ha nem kerülnek össze, talán ketten is a legjobb négy között zárnak a kvartettből. A halálcsoportból ugyan kiestünk, de a mutatott játék alapján kis szerencsével még így, kicsit fáradtan, kicsit betegesen, kicsit összeszokatlanul is továbbjuthattunk volna. Persze a „volna” senkit nem érdekel, de ha a most nem szereplőkkel kiegészülve összeáll egy ütőképes, tudatos, fegyelmezett csapat, akkor ősszel talán már nem kell ilyen szavakat használnunk.