Idei első vereségét szenvedte el a 2008. december 8-a óta veretlen Cameroon a Jujuy elleni elhalasztott mérkőzésen. A korai kezdésnek köszönhetően mindkét csapat kissé tartalékos felállásban volt kénytelen pályára lépni. Csapatunk formán kívüli játékot produkált, s így az ellenfél különösebb megerőltetés nélkül, teljesen megérdemelten, 4-1 arányban győzött. Dobogós helyezésünket már nem fenyegette veszély, azonban az ezüstéremért folytatott harcban így nagy valószínűséggel alulmaradunk. 11 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség: ez a Cameroon 2008-2009 téli mérlege, s erre akkor is büszkék lehetünk, ha volt három-négy mérkőzés, melyből inkább okulnunk kell. Hogy ez a teljesítmény milyen színű érem formájában ölt majd testet, az a hétfőn 20 órakor kezdődő Angyalföldi TTE – Pénzügyőr-Alpine mérkőzésen dől el.

A lassú tempóban kezdődő mérkőzésen mindkét csapat elég fáradt benyomást keltett, nem beszélhetünk hatalmas iramról, lendületes akciókról. Mindkét csapat elég megfontoltan igyekezett visszazárni, így tudható volt, hogy e-két gól eldöntheti a mérkőzést. A kérdés csak az volt, melyik csapat tudja feltörni ellenfele védelmét, vagy ha úgy tetszik: melyik csapat védelme hibázik előbb. Bár egy-két ígéretesnek tűnő támadást vezettünk, hiányzott a pontosság a játékunkból, és nagyon kevés volt a valóban felépített támadás.

Az első igazán komoly hibát is mi követtük el, amikor a 10. percben Kun Laci kissé talán elkapkodott kidobását követően Lemmich Attila elveszítette a labdát, s az ellentámadás során ugyan három védő nézett farkasszemet három csatárral, mégis könnyűszerrel talált a hálóba a Jujuy. Hiányzott a határozottság és a fegyelmezettség: a labdát egymaga felvezető ellenfél Iló Andráson és Deé Gergelyen is átverekedte magát, s így egyetlen passzal kihagyhatatlan helyzetbe hozta baloldalt felfutó társát, aki közvetlen közelről a jobb alsó sarokba gurított (0-1).

Ezt követően kicsit összekapta magát támadásban a csapat, Kertész Attila és Deé Gergely is helyzetbe került, de nem sikerült az egyenlítés. Védekezésünk azonban kifejezetten gyenge volt, csak idő kérdése volt, hogy mikor kapunk újabb gólt. Kocogós tempóban, rendre elkésve próbáltak szerelni a mieink, s gyakran minden különösebb ok nélkül megfeledkeztek emberükről. A 15. percben is ez történt, amikor a félpálya környékén Lemmich Attila saját emberét feladva támadta meg a Kertész Attila által fedezett labdás játékost. Természetesen az így üresen maradt játékos kapta meg a labdát a kezdőkörnél. A bajt észlelve tolódásoknak kellett megindulniuk, Deé Gergely kiváltott a labdás játékosra, míg a két Attila együttes erővel kocogott át a Gergő által átadott játékosra. kár, hogy közben mindketten megfeledkeztek arról a játékosról, akit pillanatokkal korábban még ketten támadtak. Nem kell Sherlock Holmesnak lenni ahhoz, hogy rájöjjünk: ő kapta meg a labdát a hatoson belül, teljesen üresen. Azonban nem ért hozzá – hogy direkt, vagy véletlenül, azt csak ő tudja, a felvétel alapján nem egyértelmű – így a labda a meglepett Kun Laci mellett a bal alsó sarokba gurult (0-2).

Sajnos a túloldalon csak egy-két jó lövésre futotta. Deé Gergőnek és Lemmich Attilának is voltak próbálkozásai, utóbbi egy szép mögé kerülést követően kapufáig jutott, de a labda kifelé pattant. A legszebb akciót a 19. percben vezettük: melynek végén Gergő középre tett labdájáról centiméterekkel maradt le Kertész Ati. Ebben a támadásban benne volt a gól.

Bár mindenki nyerni akart, az erre irányuló törekvések elég eltérően jelentkeztek. Gabinak több értelmetlen felfutása is volt, a védők bajban voltak a játék szervezésével, mert a görcsös akarás a gyors gondolkodás rovására ment. Lemmich Attila pedig egy idő után teljesen kivonta magát a védekezésből, játéka öntörvényűvé vált, s ezzel sokat ártott a csapategységnek. Az egész csapat rossz mentális állapotban volt, ez lerítt minden mozdulatról, de ha nem megy a játék, arra nem ez a helyes reakció. Ilyen körülmények közt nem meglepő, hogy a 29. percben megkaptuk a harmadik gólt is. Egy jobb oldali partrúgásnál a szép nagy körívet bekocogó ellenfeléről teljesen megfeledkező Lemmich Attila – akár csak a második gólnál – a labdás játékost támadta, aki addigra lefordult a rossz ütemben (és az adott helyzetben feleslegesen) szerelni igyekvő Kertész Atiról. A folytatás kitalálható: az üresen felejtett játékos a hatos bal oldalán kapta meg a labdát, mindenki ész nélkül igyekezett menteni, így zavartalanul adhatott középre. Az érkező csatár a felső lécet találta telibe, ám a kivágódó labda tisztességesen seggbe találta szegény Kertész Atit, s róla pattant a kapuba (0-3).

Az ironikus hangvétel ellenére senki győzni akarását nem vonom kétségbe, ezt fontosnak tartom leszögezni. Erre jó példát szolgáltatott a két perccel később jött szépítő gól is: Deé Gergely szerzett labdát a félpályánál, Lemmich Attila engem ugratott ki a baloldalon, én a rövid sarkot védő kapus mellett visszatettem, ő pedig érkezett a hosszú oldalon, s az üres kapuba lőtt (1-3). Az egész nem tartott tovább 5 másodpercnél, mintaszerű kontra volt!

Egy perc múlva kis híján újabb gólt szereztünk, amikor Ati a jobbszélen kiverekedte magának a labdát, majd egy tolás után a lábak közt középre gurított. Középre adásáról pár centivel késtem le, becsúszva még elértem a labdát, de nem sikerült a kapuba kotorni. Talán az újabb gól lökést adhatott volna a csapatnak…

Pillanatokon belül egy az ellenfél által előre fejelt labdára egyszerre ért oda Kun Laci, a fehér mezes csatár, és a mindnyájukat letaroló Iló Bandi. Utóbbi sajnos rosszul fogott talajt, s kifordult a bokája, így nem tudta fojtatni a játékot.

Mivel kénytelenek voltunk letámadni, az ellenfél pedig nem akart kockáztatni, sokat volt a levegőben a játékszer, kifejezetten vagdalózó játék alakult ki. Ez persze a Jujuyt egyáltalán nem zavarta, az ő helyükben minket sem zavart volna. A fehérek okosan játszottak, jól takarékoskodtak az erejükkel, s ahogy telt-múlt az idő, úgy vélt egyre biztosabbá győzelmük. A 36. percben ezt újabb góllal pecsételték meg: egy előre ívelt labdát a jobb oldalon nyugodtan kezelhetett le a Jujuy csatára, bár ketten is „fogták”. Nagy Gáborról lefordult a játékos, Kertész Ati is ott volt, de csak „erkölcsi támogatást” nyújtott Gabinak, így az ellenfél könnyen játszhatta meg a túloldalon teljesen üresen érkező csatárt, aki közelről a kapuba passzolt (1-4). Őt egyébként Lemmich Attila „fogta” a támadás korábbi szakaszában, de amire a kapu elé ért a csatár, addigra a videofelvétel alapján 12 méteresre duzzadt köztük a távolság. Igazi közelharc volt… :-) Ezt az okozta, hogy Ati egy másik embert érzett magáénak, aki nem törte magát annyira a felfutással, hiszen azzal csak társa elől vette volna el a teret. Az előre ívelést megelőző néhány passznál ugyanis számos elemi helyezkedési hiba történt, felesleges tolódásokkal, amiben gyakorlatilag az egész csapat részt vett. Ez a gól újabb ékes bizonyítéka volt a mentális fáradtságnak.

A helyzetet súlyosbította, hogy a 38. percben egy hosszabb lépésnél Lemmich Attila is megsérült. Első ránézésre combizom-szakadásnak tűnik a dolog, így sajnos Atira több hetes pihenő vár. A meccset tehát öt az öt ellen fejeztük be, mivel sportszerű gesztusként az ellenfélből is lement egy játékos.

A közepesnél valamivel talán gyengébb színvonalú meccset az okosabban játszó Jujuy komoly megerőltetés nélkül, megérdemelten nyerte meg, s ezzel bebiztosította 7. helyét. A Cameroon játékára csak Bicskei Bertalan sűrűn ismételgetett indokát tudom felhozni, miszerint „fejben nem voltunk ott”. Ez az egész csapatra igaz volt, a kocogós tempó, a buta helyezkedési hibák, a konfliktsok mind ebből eredeztethetőek. Mindazonáltal ez nem ad felmentést egyik hibára sem, és nem ad felmentést a csapatmorált züllesztő viselkedésre sem. Akkor fogunk a mostaninál jobb helyezést érdemelni, amikor majd ilyen nehéz helyzetekben is úgy tudunk küzdeni, hogy az eredménytől függetlenül büszkén jöjjünk le a pályáról, mert úgy érezzük, mindent megtettünk egymásért, s a csapat sikeréért. Ezzel most adósak maradtunk magunknak és egymásnak, valamint a szurkolóinknak egyaránt.

Mindazonáltal a téli szezon szép emlékként marad meg bennünk. Érmes helyen végez a csapat egy erős mezőnyben, mert a bajnokság nagy részében szép teljesítményt nyújtott. Sokat fejlődött a csapat tavaly óta, s annak ellenére volt képes ilyen teljesítményre, hogy sem Gulyás Attila, sem Bangócs Bence nem vállalta a téli szezont, a bajnokság közepétől Papp Gyulát is nélkülöznünk kellett, én pedig hetekig sérülten játszottam. Hétről-hétre fegyelmezetten küzdött a csapat, mindig más nyújtott kiemelkedő teljesítményt, így újra meg újra győztesen hagyhattuk el a pályát. A Bútor Adu elleni rangadó megnyerése után azonban érzésem szerint görcsössé vált a játékunk. Akkorra már kézzelfogható volt a tét, s ettől kezdve önmagunkkal folytattunk lélektani harcot, mely sokkal nehezebb volt, mint egy meccs. Hullámzott a teljesítményünk, hibák és erények egész tárháza került elő ezen a pár meccsen, amelyekből még sokat fogunk tanulni. Tudom, hogy mindenki a lehető legfényesebb érmet szerette volna megnyerni, de most ennek a bajnokságnak vége. Következik egy komolyabb tét nélküli „helyosztó”, majd némi pihenő után a tavaszi szezon. Akkor folytathatjuk az ősszel megkezdett munkát, amihez megint sok erőre lesz szükségünk.

Gratulálok a csapatnak a téli szezonhoz! Bár most még élénken él bennem is a tegnapi meccs, összességében viszont szép eredménynek tartom, amit elértünk. Mindenki egytől-egyig hozzátette a magáét a sikerhez, ez igazi csapatmunka volt.