Húsvét után a remek játékerőt képviselő Angyalföldi TTE ellen kellett javítanunk, mivel első tavaszi mérkőzésünk nem igazán a várakozásoknak megfelelően alakult. Az angyalföldiek kétszer is vezettek, mi pedig kétszer egyenlítettünk. A győzelmet végül egyik csapat sem szerezte meg, így két tavaszi forduló alatt mindössze egy pontot sikerült szereznünk. Igaz, ez egy értékes pont!

A téli szezonban fej-fej mellett haladó, s végül ezüst- illetve bronzérmet szerző csapatok okkal tisztelték egymást. Ezúttal is kifejezetten jó, izgalmas mérkőzést játszottunk egymás ellen. Az első félidőben nagyrészt az Angyalföld birtokolta a labdát, azonban kontráink révén többször veszélyeztettük az ellenfél kapuját, mint ők a miénket. Hosszú ideig mégsem esett gól, mivel mindkét kapuban nagyon jó kapus állt. Kun Laci egy-két alkalommal bravúrral hárított, s az ellenfél kapusának is bőven volt védeni valója. A 18. percben aztán egy rövid felszabadítást követően helyzetbe kerülő csatár megszerezte a vezetést az angyalföldieknek (0-1). A gólt megelőzően történt egy szabálytalanság gyanús eset, aminek köszönhetően védelmünk egy pillanatra leblokkolt, ami nagy hiba volt.

A második félidőben a hátránynak köszönhetően támadóbban lépett fel a Cameroon, de az ellenfél remekül védő kapusával sokáig nem bírtunk. A játékvezető finoman szólva nem volt velünk, míg nekünk az egész meccsen mindössze három szabadrúgást adott (abból kettő a saját térfelünkről, egy pedig a félpályáról járt), addig ellenfelünk számos esetben kapott jobbnál jobb szögből szabadrúgást, s a spori ügyelt az öt méter betartására is. Tulajdonképpen az egyetlen, számunkra is értékelhető döntését akkor hozta, amikor a 29. percben észrevette, hogy az ellenfél egyik csatára – miközben a labda ott sem volt – könyökkel arcon ütötte Nagy Gabit. A dologból (csak) kétperces kiállítás lett, ez azonban elég volt ahhoz, hogy kiegyenlítsen a Cameroon. A második rendesen végigjátszott támadás végén Deé Gergely passzolta ki a labdát nekem a balszélre, én lövés helyett középre játszottam, s a remekül érkező Gulyás Attila közelről egyenlített (1-1).

Négy perccel később egy játékvezetői tévedést és egy rövidzárlatot követően ismét az ellenfél szerzett vezetést. Történt ugyanis, hogy a kezdőkörben elkéstem egy ütemmel, és a labda helyett az ellenfél játékosának lábát találtam el. A labda az ellenfél lábáról az oldalvonalon túlra távozott, így vagy az Angyalföldnek kellett volna a kezdőkörből szabadrúgást ítélni, vagy nekünk bedobást. Az ellenfél gyorsan bedobást végzett el, s ezzel előnybe került, aminek egy kijátszott helyzet és egy gól lett a vége (1-2).(A játékvezető súlyos hibáját még az ellenfél is elismerte a mérkőzést követően.)

A bekapott gól után mindent egy lapra tett fel a csapat, előbb egy bődületes kapufát lőttem, majd három perccel a vége előtt egy jobb oldali szögletet követően Deé Gergely kicselezett egy védőt, s az ismét jó ütemben érkező Gulyás Attilát hozta ziccerbe, aki közvetlen közelről finoman a rövid felső sarokba pörgetett (2-2).

Az utolsó percek is tartogattak izgalmakat: egy előredobást követően lefordultam ellenfelemről, aki csak két kézzel rángatva tudott megállítani. A játékvezető sípja azonban néma maradt, sőt, én kaptam sárgát reklamálásért. Ilyen sem történt már vagy hat-hét éve, ez van. :-)

A két csapat kemény, de alapvetően nem durva meccset játszott, melyben bármelyik csapat egygólos győzelme benne volt. A vége 2-2 lett, ami a játék összképét tekintve igazságos eredménynek tekinthető.