Baljós előjelekkel közeledtünk a pénteki naphoz, az Afrika-Korps elleni mérkőzésnek ugyanis több kulcsjátékost is nélkülözve, csere nélkül kellett nekivágnunk. A két csapat első meccse elmaradt, így először csaphattunk össze a kék-fehérekkel. Becsülettel küzdöttünk, nem esett össze a csapat, de ebben a felállásban nem sok esélyünk volt a győzelemre.

(A túrkevei kupáról írt beszámolóhoz hasonlóan a Cameroon-meccsek esetében is stílust váltok: ezentúl nem próbálom meg „kívülről”, kissé paranoid módon leírni a meccset, hanem egyes szám első személyben írok.)

A hiányzók magas száma kényszert szült: Gulyás Attilának vissza kellett lépnie a középpályára, Kövecses Imre pedig mellettem játszhatott csatárt. Igyekeztünk energiatakarékosan játszani, de csak ideig-óráig tudtuk tartani magunkat. Az első félidőben ráadásul kifejezetten rosszul, ötlettelenül játszottunk. Nagyon meglátszott a csapatot mozgatni tudó játékosok hiánya, hátulról statikusan jöttek fel a labdák, így az ellenfélnek nem volt nehéz dolga azok megszerzésében. Erősen nyugdíjas tempóban támadtunk, az ellenfél könnyen lezárta a területet, s mivel általában a pálya középső harmadában már el is veszítettük a labdát, sokszor kellett a lassú tötyögésből hirtelen ritmust váltanunk, s átmennünk védekezésbe. A meccset tulajdonképpen ez döntötte el, a kékek ugyanis jól váltottak ritmust, s a megszerzett labdákkal igyekeztek azonnal előnyt kialakítani a kapunk előtt.

A konkrét gólokat nem tudom pontosan visszaidézni, de ez imént leírtaknak köszönhetően a szünetre három gólos hátrányba kerültünk (0-3). Az ellenfél lendületes, agilis futballt játszott, kifejezetten okosan járatták meg a labdákat. A mutatott játékuk alapján nem is értem, mit keresnek az alsóházban. Az első félidőben sem Imi, sem én nem tudtunk mit kezdeni a védelmükkel, persze könnyű is volt minket lefogni, mivel egyrészt nem voltak összehangolt, ellentétes irányú mozgásaink, másrészt a labdát megjátszani igyekvő védők arcára kiült a teljes tanácstalanság, egyáltalán nem járatták meg a labdát, s így bizony a bepasszolt laszti könnyű prédává lett a kékeknek.

A fentieket folyamatosan igyekeztem is kommunikálni a társak, elsősorban Gabi és Bandi felé. Megmondom őszintén, nem nagyon hittem a megújulásban, s szünetben bizony tartottam egy jó kiadós zakótól. A gyatra első félidő után dicséret illeti a csapatot a második félidőért. Nem a sziporkázó játék miatt, mert az továbbra sem volt, hanem amiatt, hogy nem estünk össze. Mindenki megpróbált jobban játszani, küzdöttünk, hajtottunk becsülettel, nem adtuk fel. Láttam a védelmen, hogy megpróbálják jobban megjáratni a labdákat, bár ezek nagyon izzadtságszagúra sikerültek. Az első félidőben is volt egy-két olyan kontránk, amiben több volt, de a másodikban ezek örömteli módon szaporodtak. Gulyi is kezdett magára találni, látszott rajta, hogy érzi: ezen a meccsen neki kell mozgatnia a csapatot. Bár fogyott az erőnk, mégis nyíltabb játékot játszottunk, ami több futást igényel. Ebben benne volt egy amolyan „nincs mit vesztenünk” érzés is, de szerencsére inkább az egyénekben rejlő becsvágy motiválta a küzdelmet. Ezért is nem rogyott össze a csapat a negyedik bekapott gólnál (0-4).

Több szép dolgot is műveltünk ebben a játékrészben, amiből sikerült két gólt is elérnünk, s így a második félidőben egyenrangú partnerré váltunk az Afrika-Korps-szal. Kun Laci remek védései mellett ismét asszisztot jegyezhetett: egy kivédekezett akció után gyors és pontos labdát kaptam tőle, kissé szerencsésen lefordultam emberemről s így már csak a kapussal álltam szemben, akit egy testcsellel kibillentettem az egyensúlyából (arra számított, hogy jobbra elviszem mellette a labdát), s váratlanul bokából, amolyan hulló falevélként emeltem a jobb válla felett a hálóba (1-4). Rójon meg érte, aki akar, de szerintem ez baromi szép gól volt. :-)

Az ellenfél ettől persze nem esett hasra, s néhány perc leforgása múltán ismét betaláltak, egyértelművé téve, hogy ez a meccs már rég eldőlt (1-5). Viszont ekkor sem omlottunk össze. Rövidesen volt egy remek kontránk, Gulyi vezette fel a labdát, jobboldalt Nagy Gabi baloldalt én futottunk fel. Két védő volt velünk szemben, Gulyi a jobb oldalt választotta, Gabi a sarokban kapta meg a labdát, s megpróbálta keresztbe tenni nekem, de a földtől kicsit megemelkedő labda mögém is jött, és le is kapcsolták. Mindenesetre ebben a támadásban benne volt a gól, gyorsan játszottuk meg, volt fazonja a támadásnak. Az utolsó percben ismét egy hasonló jelenet következett, azzal a különbséggel, hogy Gabi nem tette egyből középre a labdát, hanem megtartotta, s remek ütemben tálalt az időközben középen felnyargaló Iló Bandi elé, aki bal alsóba tüzelt (2-5). Ez is nagyon szép találat volt, Gabi passza pedig egyenesen zseniális volt.

A vége 5-2 lett a végig jobban játszó Afrika-Korps javára. A kék-fehérek végig lendületesen, keményen, de nem durván játszottak, teljesen megérdemelten győztek. Erősebb felállásban talán más lett volna a helyzet, de ezzel a kerettel ennyire futotta. Semmi tragédia nem történt, sőt, a második félidő miatt mindenki elismerést érdemel.

A legtöbbet talán Kun Laci tette azért, hogy ne legyen megalázó a különbség, hatalmasakat védett, lassan bejátssza magát a kapuba. ;-)

Nagy Gabi és Iló Bandi az első félidőben nem nőttek fel ahhoz a feladathoz, hogy nekik kellene hátulról mozgatniuk a csapatot, amihez elengedhetetlen a labdák gyors megjáratása. Mindkettőjük játéka a második félidőre nagyon feljavult, s így több labdából indíthattunk kontrát. Amikor már tényleg nem volt mit vesztenünk, támadásokhoz is felzárkóztak, ami egy szép gólt is eredményezett.

Gulyás Attila nagy terhet kapott a vállára ezen a meccsen, s összességében nem vallott szégyent. Nem ez volt élete meccse, hiszen nagyon nehéz egy ilyen felállításban játszó Cameroont mozgatni, de a második félidőre egész belejött, remek támadások fűződnek a nevéhez.

Kövecses Imi az elején nem igazán azt játszotta, amit megbeszéltünk, de ahogy múlt az idő, úgy az ő játéka is javult. Bár eredetileg védő, a csatárként való védekezés több hasonló meccs távlatából nézve szemlátomást nem fekszik neki. Támadásban ugyan nem sziporkázott, de igyekezett jól megjátszani a labdákat, volt egy-két jó lövése, s a második félidőre védekezésben is összekapta magát, bár néha még elöl feledkezett.

Én sem ezen a meccsen játszottam életem legjobb első félidejét. Könnyen választottak el a labdától, igaz, rendszerint több védő gyűrűjében kaptam kiszámítható labdákat. Védekezésben több hibát is elkövettem, két gól az enyém volt. A második félidőben én is feljavultam, volt egy jó lövésem, ami alig kerülte el a bal alsót, és lőttem egy elég finom gólt.

A meccs előtt többet kellett volna a meccsről beszélgetnünk, hiszen időnk volt rá, mindenki ott volt időben, s csúszás is volt. Ez csapatkapitányként egyrészt az én felelősségem, másrészt viszont fogadókészség kérdése is. Ha taktikailag komolyabban készülünk a meccsre, szerintem ebben a felállásban sem kellett volna ilyen simán hátrányba kerülnünk. A küzdeni tudásáért dicséretet érdemel a csapat minden tagja, de hosszabb távon hiányzásoktól függetlenül is komolyabb csapatnak kell tudnunk mutatkozni, mint tettük azt az első félidőben. Ehhez egyrészt a keretnek is erősebbé és homogénebbé kell válnia, másrészt a hozzáálláson is változtatnunk kell.