Június 13-án, pénteken az Alattomos Vízkő ellen lépett pályára a Cameroon. Az eddigi egymás elleni meccsek döntő többségét ugyan mi nyertük, de élénken él emlékezetünkben a 2006-os szezonnyitó, amikor fegyelmezett játékának köszönhetően 3-1-re győzött ellenünk az Alattomos Vízkő. A mostani meccs szerencsére inkább hasonlított a két csapat első találkozójára (9-1), bár a második félidőt szívesen elfelejtenénk.
Ezúttal jól indult a mérkőzés, a kritikus első gól már az első labdaszerzés után megszületett: Lemmich Attila labdaszerzését követően pont a ballábamra jött a laszti, s kissé szerencsésen sikerült kilőnöm a rövid alsó sarkot, a kapus cipője talpával ugyanis hozzáért a labdához (1-0).
Fegyelmezett, jó védekezésből építkeztünk, de kellően dinamikusan és kreatívan játszott a csapat. Több szépen felépített támadásunk is volt, s egy szép kontra végén Gulyás Attila jobbról a hosszú alsóba lőtt (2-0).
Továbbra is az ellenfél meddő próbálkozásai, s a labdaszerzés utáni gyors kontrák határozták meg a meccs képét, s rövidesen tovább növekedett az előnyünk is. Tölgyesi Attila találta magát helyzetben egy méterre a kaputól, hirtelen kellett döntenie, s első próbálkozása még kijött a kapusról, de másodszorra kicsit szerencsésen, a kapus lábai közt gurult a labda a kapuba (3-0).
Egy perc múlva Gulyás Ati belőtte a meccs gólját, s ezzel jelentősen megroggyant az addig jól küzdő Alattomos Vízkő. Ismét egy labdaszerzés, egy-két gyors passz, majd Gulyi egy testcsellel megverte emberét, s egy jobbra húzásból hatalmas gólt lőtt a rövid felsőbe – a labda az oldalsó kapufáról vágódott át a másik pipába (4-0).
Továbbra is határozottan, jó ritmusban futballozott a csapat, bár becsúszott egy-két kisebb hiba, de alapvetően domináltuk a mérkőzést. Gulyás Attila rövidesen mesterhármasig jutott, ezúttal egy ziccert értékesített higgadtan, s a labda a jobb alsó sarokban pihent meg (5-0).
A félidő végére jutott még egy Cameroon-gól: Iló Bandi ívelt fel pontosan a védők mögé befutó Lemmich Attilához, aki szabadon kezelhette le a labdát, s higgadtan gurított a kimozduló kapus mellett a bal alsó sarokba (6-0).
A második félidőben aztán mintha nem is ugyanaz a csapat játszott volna, mint az elsőben… Kérésem ellenére voltak, akik felhagytak a fegyelmezett védőjátékkal, pedig a hat gólunk mind az ebből felépített támadásokból született. Elszórakozott helyzetek, értelmetlen, az összehangoltság csíráját is nélkülöző letámadások, ennek következtében feleslegesen kinyílt védelem, emberhátrányos védekezések és Kun Laci kapusbravúrjai jellemezték a második félidőt. A lehetőséget kihasználva ellenfelünk is agilisabbá vált, s egy helyzetet ki is használt (6-1).
A megbeszéltekkel szembeni individualista játékmóddal nem igazán voltam megelégedve, aminek a helyszínen fokozatosan többször hangot is adtam. Elsősorban – az első félidőben kifejezetten jól játszó – Gulyás Attila és Lemmich Attila jelenítették meg a csapatszellem egészen egyéni értelmezését. Amíg nálunk volt a labda, addig nem volt gond az attraktivitással, sőt, olykor túlzásba is vittük azt. Viszont labdavesztést követően, védekezésben az értelmetlen kirohanásoknak, feladott párharcoknak köszönhetően grundfocit játszottunk. A végeredmény 6-1 maradt, ami 6-0-s félidő után egyáltalán nem töltheti el büszkeséggel a csapatot.
Kun László ezúttal is biztos pont volt a kapuban, főként a második félidőben hárult rá nagy feladat. Több bravúrt is bemutatott, a gólnál kiszolgáltatott helyzetben volt.
Nagy Gábor az első félidőben tökéletesen betartotta azt, amit megbeszéltünk. A múlt heti meccshez képest nagy előrelépés volt, hogy többször is jól járatta meg a labdát hátul, amiből több jól felépített támadás is kibontakozott. A második félidőben volt néhány bizonytalan passza, és egy gól reményében olykor előrenyargalt, de vissza is ért. Alapvetően jól játszott, hozta a formáját.
Iló Andrásról majdnem ugyanezeket lehet elmondani, azzal a különbséggel, hogy a labda nagyobb biztonságban volt nála a második félidőben, viszont többször járt fel a támadásokhoz, melyek után nem mindig ért vissza védekezni. Összességében nem játszott rosszul, de tud ő ennél fegyelmezettebben is játszani.
Tölgyesi Attila ezúttal a meccs első felében főként csatárt játszott, ami nem idegen tőle. Jól helyezkedett, aktívan építette a támadásokat, s számos labdát szerzett a pálya középső harmadában. A meccs második felében a védelem egyik oszlopa volt, nem vitte el a hév, megőrizte fegyelmezettségét, s több ízben is nagy szükség volt rá hátul.
Lemmich Attila a „renitensek” egyike volt. A meccs első felében nagyon is jól játszott, igazán elemében volt. A második félidőben egy-egy kötény többet ért neki, mint egy gól – egy jó védekezésnél meg pláne, mert ilyesmire a második félidőben sehogyan sem lehetett rábírni. Saját bevallása szerint elfáradt, mindenesetre erre nem az kellene legyen a preferált reakció, hogy mindenféle kommunikáció nélkül megáll elöl.
Gulyás Attila más módon „renitenskedett”. Az első félidőben egy mesterhármassal és kitűnő játékkal hívta fel magára a figyelmet. Majd megbeszéltük, hogy marad a fegyelem a második félidőre is, amiből semmi sem lett, és esetében ez még a fáradtság számlájára sem írható. Egyszerűen öntörvényűen felrúgta a taktikát. Pedig ezt a svédek sem tették meg. :-)
Én az elején rúgtam egy gólt, mely megadta a lehetőséget arra, hogy azt játsszuk, ami nekünk a leginkább feküdni szokott. Az első félidőben többször is megtornáztattam a kapust, és egy-két hibától eltekintve jól játszottam. A második félidőben támadásban sokat hibáztam, de védekezésben kompenzáltam. Kényszerűségből visszazártam a középpályára, olykor pedig védőt játszottam hosszú percekig. Az eltékozolt támadásokat sajnálom, védekezésben viszont most jól és harcosan játszottam, a megszerzett labdákat magabiztosan játszottam meg.
Az ellenfél a harmadik és az azt rögtön követő negyedik gólnál megroppant, majd a második félidőben elvonatkoztatott az eredménytől, és remekül küzdve igyekezett kihasználni hibáinkat. Sportszerű, hajtós meccset játszottunk, ahol azért volt nagy az iram, mert szétszakadt a pálya, mint a grundon. A játékvezetőnek nem volt nehéz dolga, különösebb felhajtás nélkül, hibátlanul hozta le a meccset.
CAMEROON | 6-1 | ALATTOMOS VÍZKŐ | ||
(6-0) | ||||
![]() |