A téli sátras bajnokság első játéknapján az ősz második felében lendületbe jövő Cameroon a rendkívül agilis Champignon ellen lépett pályára. Az első játékrész nyílt játékának köszönhetően gólgazdag meccs csak az utolsó percekben dőlt el, szerencsére a mi javunkra.

Több meghatározó játékos is hiányzott az első téli meccsről, akik közül talán az ősszel 7 gólt szerző, s a csapat játékát nagyban meghatározó Deé Gergelyt tűnt a legnehezebbnek pótolni. Az utolsó őszi meccsen kipróbált hadrendben, de más összetételben kezdő Cameroon ennek ellenére szokatlanul hosszú, három fős kispaddal rendelkezett. Ez a tény később fontos szerepet is játszott a győzelemben, mivel ezúttal nem ment mindenkinek a játék.

Az első percek puhatolózását követően ellenfelünk hamar kihasználta bizonytalan kezdésünket, s megszerezte a vezetést (0-1). Sokáig nem örülhettek azonban az előnynek, mert gyakorlatilag a következő támadásból Lemmich Attila kiegyenlített: az első valamire való kapura lövésünk a rövid alsó saroknál csattant a kapufán, majd onnan a kapust is érintve a hálóban kötött ki (1-1).

Az adok-kapoknak ezzel még nem volt vége, pár perc múlva ugyanis egy szépen kivitelezett –csapatunk által pedig közelről szemlélt – kényszerítőt követően egy pontos lövésnek köszönhetően ismét a kékek kerültek előnybe (1-2). Ez az állapot azonban ismét hamar véget ért, amikor egy 16 méteres szabadrúgásom a felső lécről a gólvonal mögé, majd a hálóba pattant (2-2).

Az újabb egyenlítés hatására érezvén védelmünk – hogy is fogalmazzak? – nem igazán tökéletes voltát, a Champignon túlságosan is kitámadott. Ennek az lett az eredménye, hogy a megszerzett labdával – egy passzt követően – szabadon mehettem a kapusra, amit nem hibáztam el, s immáron nálunk volt az előny (3-2). Alig két perc múlva viszont egy kíméletlen lövéssel egyenlített a Champignon (3-3).

Az első félidőben sajnos sok kontránk eladott labdával végződött, még mielőtt igazán kibontakozhatott volna. Ezen kívül hátul is megmagyarázhatatlan dolgok történtek, Nagy Gabi például majdnem lepókhálózta a saját kapujának bal felső sarkát, de szerencsére Kun Laci bravúrral hárított. Sem Gabinak, sem Gyulának nem ment a játék, szerencsére azonban a második félidőben Tölgyesi Attila játéka sokat lendített a csapat védekezésén (is).

A második játékrészre stabilizálódott valamelyest a védelem, s sikerült a nyíltsisakos játékból is visszavenni, ami biztosított egy kis pihenési lehetőséget Kun Lacinak, hogy aztán a hajrában még legyen ereje kivédeni az ellenfél szemét. Sokkal szervezettebben, okosabban játszott a csapat a második félidőben, de a pontatlanság még mindig meghatározta kontráink sorsát. Ahogy múlt az idő, úgy vállaltuk ismét egyre inkább a nyíltabb játékot, ami ugyan kockázatot hordozott magában, de ezúttal bejött. Egy ellentámadás során Tölgyesi Ati vezette fel a labdát, a jobbszélen felfutó Kovács Jácinthoz passzolt, aki a rövid alsóba lőtt – igaz, ehhez kellett a kapufa és a kapus nehezen rekonstruálható összjátéka is (4-3). Két és fél perccel a vége előtt tehát megszereztük a hőn áhított vezetést!

A gól után nagyon kellett koncentrálni a védekezésre, a Champignon pedig mindent egy lapra feltéve támadott. Kapusuk is belépett a mezőnyjátékba, így emberelőnyben támadott az ellenfél. Ennek ellenére Iló Bandi egy labdaszerzést követően remekül szabadított fel: a labda engem talált meg a félpályánál az utolsó védő és a kapus gyűrűjében, én pedig balra elhúztam a labdát a kapus mellett, majd az üres kapuba lőttem (5-3).

Egy perccel a meccs vége előtt a kétgólos előny tulajdonképpen a győzelmet jelentette. Ettől függetlenül az ellenfél mindent megpróbált, ám kishíján tovább növeltük előnyünket, amikor egy szép kontrából Jácint Kertész Atit hozta ziccerbe, aki a kapunak háttal állva pörgetéssel próbálkozott. Ehelyett egy gyors ellentámadásból a Champignon szépített (4-5), s még maradt egy-két meleg pillanat a végére.

Összességében egy változatos, közönségszórakoztató mérkőzésen érzésem szerint megérdemelten nyertünk egy góllal. Ennél nagyobb különbségű győzelmet a mutatott játék alapján nem érdemeltünk, erre is csak a küzdeni tudásunkkal szolgáltunk rá. Sok hibával játszottunk, melyek jelentős része – tenisznyelven szólva – ki nem kényszerített hiba volt. Ezekkel élt is az ellenfél, s ha Kun Laci nem véd ilyen jó formában, akkor bizony sima vereség is lehetett volna a vége. A második félidőben hátul sikerült ugyan korrigálni az első félidei játékon, de még mindig túl sok támadási felületet hagytunk az ellenfélnek. Látszott a játékunkon, hogy ennél sokkal többet tudunk, de ezúttal nem ment mindenkinek a játék. A küzdelmet azonban senki nem adta fel, ezen a téren ismét pozitív élményekkel gazdagodtunk, ami tovább erősítheti a csapatot.