A rájátszás utolsó fordulójában két mérkőzés is várt a csapatra: előbb az Agressor, majd a Budapest City ellen léptünk pályára. Két merőben eltérő mérkőzést vívtunk, mindkét találkozón bele kellett adnunk apait-anyait, s ezúttal nem maradt el az eredmény sem. Változatos, nehéz mérkőzéseket követően mindkétszer győztesen hagytuk el a pályát, s jelen lévő szurkolóink sem unatkozhattak: összesen tizenegyszer örülhettek Cameroon-gólnak.

Pedig messze nem indult problémamentesen az este, ugyanis a Securicornak nagypályás meccse volt, így Gulyás Attila és Kövecses Imre esetében kérdéses volt, odaérnek-e az első meccsre – mint később kiderült, nem értek oda. Ádám előzetes ígéretével ellentétben nem tette tiszteletét a pénteki mérkőzéseken, így Tölgyesi Attila és Iló András meglepetésszerű betoppanása kellett ahhoz, hogy egyáltalán meglegyünk az első meccsen. Aztán végül mégis 4+1-en játszottunk az első meccsen, mert az Agressor nem volt meg.

A meccset megelőzően a narancssárgák legyőzték a Pénzügyőrt, s ellenünk is rendesen felszívták magukat. Ugyan mi diktáltuk az iramot, de ellenfelünk jól taktikázott, s kontráival igencsak meggyűlt a bajunk. Egy – általam – az ellenfél térfelének közepén eladott labdát követően villámgyorsan kivitelezett kontrából az Agressor szerzett vezetést (0-1), majd rövidesen Iló András egy egyéni akció végén balról kilőtte a hosszú alsót (1-1). Ezután minden kezdődhetett elölről – s kezdődött is. Mi támadtunk, az Agressor szerzett gólt (1-2), majd rögtön jött az egyenlítés: Deé Gergely remek passzát követően közelről pofozhattam a labdát a kapuba (2-2). Az első félidő két gyors ütésváltást és nagy küzdelmet hozott. Mi játszottunk mezőnyfölényben, ám kicsit dadogott a – szerintem kissé puha – labda.

A második félidőt ehhez képest elég gyatrán kezdtük, s a félidő közepére úgy sikerült kétgólos hátrányba kerülnünk, hogy – emlékeim szerint – mindkét gólt felállt védelem ellen szerezte az ellenfél (2-4). A meccsnek ebben a periódusában Deé Gergely épp a kispadon ült, s védekezésben az egy az egy elleni szituációk több esetben gondot okoztak. Aztán A hajrá közeledtével fokoztuk a nyomást, folyamatosan tűz alatt tartottuk a narancssárgák kapuját. Előbb Deé Gergő és Tölgyesi Ati kényszerítőjét követően előbbi pörgetett a kapu bal oldalába (3-4), majd Lemmich Ati szögletéből védőmet megelőzve egyenlítettem (4-4). Lélektani előnybe kerültünk, ami rövidesen gólban is testet öltött: Deé Gergely hozott kihagyhatatlan gólhelyzetbe, amiből egy méterről kapufás gólt zúdítottam az üres kapuba (5-4).

Kicsit szerencsés találat volt, de megérdemeltük. Nem a sziporkázó játékunk miatt, bár az eredmény alakulása ellenére végig domináltuk a meccset. A győzelmet elsősorban a küzdeni tudásunk miatt érdemeltük meg. Igaz, az utolsó percben egy szerencsétlen mozdulattal még a szívbajt hoztam mindenkire, de Kun Laci aktív közreműködésével végül sikerült korrigálni a hibát. Az Agressor okosan játszott, s kis híján pontot vagy pontokat szerzett, de a játék képe alapján úgy érzem reális eredmény született.

A második meccs ennél sokkal nehezebbnek ígérkezett, főként az előzmények ismeretében. A Budapest City aznap még nem játszott, bennünk pedig már volt egy nehezen kicsikart győzelem. A kezdés előtt befutott Gulyi, Imi, valamint a Cameroonban első ízben pályára lépő Király Krisztián, akik pedig egy nagypályás meccset tudhattak a hátuk mögött.

A fáradtságnak azonban a meccs elején mintha nyoma sem lett volna. Az első percekben a kapuja elé szögeztük az ellenfelet, zsinórban három szögletet is rúgtunk, nagy iramot diktáltunk, s egy kipattanóból Lemmich Attila kilőtte a jobb alsó sarkot (1-0). Percekkel később Gulyás Attila egy csellel megverte ellenfelét, s a hosszú alsóba spiccelt (2-0). Nagyon pörgött a csapat, s egy kontrából tovább növeltük az előnyt, ráadásul szerintem ez volt a nap legszebb gólja. Hárman voltunk két védővel szemben, Gulyi egy mögékerülésből kilépett a baloldalon, én elcsaltam a védőt középre, kitettem a labdát Gulyinak, ő erőből középre adott s a hosszú oldalon érkező Gergő belőtte. Mintaszerű, jó ritmusú kontra volt, pontos, ütemben adott passzokkal (3-0). Alig egy perc múlva újabb kontra jött, ezúttal Kövecses Imi került helyzetbe a jobboldalon, s passzolt volna középre, ám a védőn kissé irányt változtatott a labda, s a kapuban kötött ki (4-0).

Ennél jobb kezdésről álmodni sem lehet, de még nagyon sok idő volt hátra. Rákapcsolt a Budapest City, mi pedig nem zártunk vissza időben. A góloktól megrészegülten a védők túl sokat jártak fel a támadásokkal, s túlságosan elöl védekeztünk, lehetőséget adva ezzel az ellenfélnek a versenyfutásokra. Ezekből azonban egyedül Király Krisztián jött ki jól, a többieket könnyedén lefutották. Az ellenfél ráérzett, hogy ha futásra tudja késztetni a védelmünket, akkor lehet keresni valója, s szünetig két gólt is szereztek (4-2).

Szünet után sem vált zártabbá a játékunk, hiába kértem. Aztán amikor Kövecses Imi egyik felfutása után az ellenfél újabb góllal szemléltette a hibát, kezdett észbe kapni a csapat (3-4). Nagy volt a feszültség, az ellenfél mindent egy lapra feltéve rohamozott, mi pedig kontráztunk. Mégpedig elég jól! Számos alkalommal kellett bravúrral védenie az ellenfél kapusának, s több ízben csak szabálytalanság árán tudta elejét venni a Budapest City védelme a gólveszélynek. Egy ilyen esetet követően hat méterről belőttem egy szabadrúgást, és ismét kétgólosra nőtt az előnyünk (5-3). Lélektanilag fontos pillanatban jött ez a gól, ám túl nyílt meccs volt ez ahhoz, hogy ennyivel eldőljön. Ismét szépített az ellenfél (5-4), majd egy kipattanóból kicsit szerencsésen megint betaláltam (6-4). Ekkor már kevés idő volt hátra, s annyira kinyílt az ellenfél, hogy kontráinkból több gólt is szerezhettünk volna. A végére is maradt azonban izgalom, mert ismét betalált a remekül küzdő Budapest City (6-5).

A végét aztán kihúztuk, sőt, helyzetünk is volt. A hármas sípszó pedig azt jelentette, hogy egy remek meccsen aratott győzelemmel búcsúzunk a pénteki csoporttól. Ősztől ugyanis csapatszervezési okokból új csoportban, hétfői játéknapon lépünk pályára.

Végül lássuk az utolsó forduló – és egy kicsit az idei év – mérlegét:

Kun Laci ezúttal is bemutatott néhány nagy védést, de két meccsen kapott kilenc gólt, ami biztos megviselte egy kicsit. Hozzáteszem, nem emlékszem olyan gólra mely kifejezetten az övé lett volna. A legtöbbször vagy kiszolgáltatott helyzetben volt, vagy takarásból kapott gólt. Bravúrral egyet-kettőt talán háríthatott volna, de ne legyünk telhetetlenek. Laci az egész szezonban jól védett, sok áldozatot hozott a csapatért, s hosszú évek után „kemény harcban” kiérdemelte, hogy ő legyen az elsőszámú kapusunk. ;-)

Tölgyesi Attila nagy mókamester, ha Bandival nem toppannak be váratlanul az öltözőbe, nagy bajban lettünk volna. Rutinosan játszott, ahogy a múltkor, ezúttal is annyit vállalt, amennyit elbírt. Kreatívan játszott, ugyanakkor hátul megnyugtató volt a jelenléte. A második meccsen már egy kicsit látszott rajta a fáradtság, gyorsaságban már nem tudta mindig felvenni a versenyt az ellenfél gyors csatáraival, de helyezkedésével ezt sokszor remekül kompenzálta. Sok nagy harcot megéltünk már együtt a múltban, s Tüsi tavaszi visszatérésével sokat segített a csapatnak. Amikor jött, mindig megbízhatóan teljesített hátul.

Iló András nagyon aktív volt, az első meccsen fontos gólt lőtt, s védekezésben is küzdött emberesen. A második meccsen 4-0 után talán kicsit fegyelmezettebben is védekezhetett volna, kár volt belemennie a rohanásba. Amikor felvette a pozícióját, akkor is meggyűlt a baja az ellenfelével, de helyezkedésének és küzdeni tudásának köszönhetően állta a sarat. Amikor azonban futóversenyre kényszerült, akkor csak egy eszköze maradt, a szabálytalanság. Nem volt könnyű dolga, de nagyot küzdött. Bandi nagy küzdő, ezt idén is többször prezentálta, igaz, az előző évadja sokkal jobban sikerült, akárcsak az egész csapatnak.

Kövecses Imre volt a másik, aki sokszor túlvállalta magát. Az összjátékban jó volt, szerzett egy gólt is, de a fegyelmezettsége ezúttal is hagyott némi kívánni valót maga után. Sokat vállalt támadásban, de védekezésben többször alulmaradt az egyébként kifejezetten gyors ellenfelével szemben. Érezte, hogy futásban megveri őt az embere, de mindig hajtja a szíve előre. Pedig ha kicsit higgadtabban játszik, mint ahogy tette azt a Pénzügyőr ellen, akkor sokkal jobb teljesítményt is tud nyújtani. A fenti motívumok visszatérő elemei Imi játékának, védőként fegyelmezettségben vannak még perspektívák.

Király Krisztián először játszott a csapatban, s gyorsasága nagy értéket jelentett védekezésben. Remek a kezdősebessége, amit tartósan képes kihasználni, kellemetlen ellenfél lehetett a Budapest City csatárainak. Egyszer-kétszer belelépett a cselbe, de ruganyosságának köszönhetően mindig tudott korrigálni. A támadásokból is kivette a részét, jól lépett be az összjátékba, összességében jól játszott.

Deé Gergely jó formában játszott, mindkét meccsen meghatározó embere volt a csapatnak. Amikor lement a pályáról, érezhetően visszaesett a csapat teljesítménye. Mindkét meccsen akkor volt a legrosszabb szériánk, amikor nem volt pályán. Jól mozgatta a csapatot, pontos labdákkal hozta helyzetbe társait, lőtt két gólt, s volt több helyzete is. Örömmel láttam, hogy egyre jobban megértették egymást „Salival”. Nagy szerepe volt abban, hogy ezen a napon nem lehetett panasz a támadójátékunkra. Gergő egész évben alapembere volt a csapatnak, s egy-két kisebb megingástól eltekintve talán a legmegbízhatóbban hozta a formáját hétről-hétre.

Gulyás Attila nagy szívvel játszott, góljával, pontos passzaival, sok futásával, valamint kreativitásával nagyban hozzájárult a csapat remek támadójátékához, s emellett védekezésben sem lehetett rá panasz. A harmadik gól előtti mögékerülése pedig maga volt a tökély! Gulyi alapvetően jól játszott az egész szezonban, s nagy szerepe volt abban, hogy egy gyenge szezon végén legalább a 12. helyre felkúsztunk. Néha azonban nála is előfordult, hogy fegyelmezetlen volt. Úgy látszik, ez Securicoros betegség. :-)

Lemmich Attila mindkét meccsen kitett magáért. A sors úgy hozta, hogy elég sokat játszott elöl, mégpedig kifejezetten jól. Gergővel együtt jól szervezte a játékot, s védőmunkája is kiemelkedő volt. Atival nem tegnap kezdtünk együtt játszani, ami ezúttal többször is kijött. Sok jó kényszerítőnk volt, egyszer-kétszer pedig kifejezetten szép dolgokat is művelt, példának okáért levegőben kényszerítőztünk. Az első meccsen szögletből nagyon fontos gólpasszt adott, a második meccsen ő nyitotta a gólok sorát. Amit a leginkább pozitívumként értékelek, az az, hogy a flegma cseleit mellőzte, helyette inkább sokat passzolt. Örülök, hogy visszatért a csapatba, több jó teljesítményt is felmutatott a tavasszal. Remélem, tartósan képes lesz kihozni magából a legjobbat.

Én az első meccsen sáros voltam egy gólban, volt még egy nagy bakim a végén, s többször dadogott nálam a labda. Ezek voltak a negatívumok. Ezt leszámítva ugyanis most úgy érzem, jól ment a játék. Az első meccsen kitartóan ostromoltam a kaput, s három remek passzból lőttem három gólt. A második meccsen már a labda sem zavart. Bár én is fáradtam, igyekeztem eleget pihenni a padon, s a maximumot nyújtani a pályán. Folyamatos veszélyt jelentettem az ellenfél kapujára (és a kapus egészségére), sok jó lövésem volt, és lőttem két fontos gólt. Amikor belementünk az ész nélküli rohanásba, akkor egy darabig (4-2-ig) türelmes voltam, de aztán elszakadt a cérna. Igyekeztem nem őrjöngeni, ezen a téren „mérsékelt sikert” értem el, de úgy érzem, ezúttal inkább jót tett a csapatnak a dolog. S amikor láttam, hogy kezdjük összekapni magunkat, akkor le tudtam magamat hűteni, s így ismét saját játékomra koncentráltam. Ősszel nem igazán voltam formában, de télen összekaptam magam, és ezt követően egy-két meccset leszámítva jól ment a játék, s jöttek a gólok is.

Nagy Gabi most sérülés miatt nem játszott, de az év folyamán elég stabil teljesítményt nyújtott, küzdeni tudására pedig soha nem volt panasz. Hamar Laci idén sokat hiányzott, elég hullámzó teljesítményt nyújtott, néha rajta is erőt vett a „Securicor-kór”, de a szezon vége felé javuló tendenciát mutatott a játéka. Ádám is sokat hiányzott, ráadásul nála visszatérő jelenség, hogy azt mondja, hogy jön, aztán mégsem… Amikor jött, akkor többnyire jól játszott, bár neki is voltak hullámvölgyei, s egy kellemetlen sérülés is nehezítette a dolgát. Bangócs Bence és Borbély Viktor sajnos keveset játszottak, amit meg is érzett a csapat. Amikor jöttek, mindig húzóemberek voltak. Köszönetet érdemelnek a többiek is, akik beugróként segítettek, ha bajban voltunk, s olykor kifejezetten szép dolgokkal tették emlékezetessé ezeket a meccseket.

A csapat végül a 12. helyen zárta a küzdelmeket, ami mindent egybevetve igen szerény teljesítmény. Ennek legfőbb oka, hogy folyton más-más felállításban kellett játszanunk. Ezt jól illusztrálja, hogy több mint húsz játékos szerepelt a csapatban a 2007-2008-as szezonban, közülük csak ketten játszottunk a meccsek 75%-ánál (30 meccs) többször, s a meccsek felénél (20) többször is csak heten voltunk ott. A másik fő ok – ami az előzővel részben összefügg –, hogy gyorsaságban, dinamizmusban sok csapat jobb volt nálunk. Mindkét téma kezelést igényel a jövőben, ha sikeresebbek akarunk lenni. Néhány meccsen azonban kiemelkedő teljesítményt nyújtott a csapat, s ezek a meccsek megmutatták az előre vezető utat is. Most jöhet egy kis pihenés, s ősszel a hétfői csoportban, remélhetőleg stabilabb kerettel kezdhetjük az újabb évadot.