Túl az első győzelmen - és négyünk túl egy sikeres kupán -, hétfőn a GAS Hungary ellen minden adott volt ahhoz, hogy megkezdjük a felzárkózást. Nem is játszott rosszul a csapat, de azért kicsit döcögősen ment a játék. Ennek ellenére meg volt az esélyünk a győzelemre, de amikor már kezdtük átlépni a saját pillanatnyi formánkból eredő határokat, akkor irgalmatlan hülyeségekre is képesek voltunk ám!

Két hasonló képességű csapat játszott egymás ellen, s viszonylag nem is kezdtünk rosszul. Hamar kiderült, hogy az ellenfél nem szándékozik átadni a területet. Ez jó hír volt, hiszen így játszhattuk volna a saját játékunkat, ami azonban csak részben sikerült. Lemmich Ati és Papp Gyuszi jól megjáratták a labdát, kihúzták az ellenfelet – eddig a sikerek. Azonban kevés volt a valóban használható felpassz, és sok volt a lövés nélkül befejezett – vagy inkább félbemaradt – támadás. Ezen kívül a hátsó passzok közt is akadt egy-kettő a bizonytalanabb fajtából, ami két felesleges szögletben manifesztálódott. Pechünkre a másodikból kaptunk is egy gólt (0-1).

Ez egy kicsit fel is rázta a társaságot, végre aktívabban kerestük a támadás lehetőségét, s Deé Gergő egy szép lövéssel hamar ki is egyenlített (1-1). A játék képe ettől azonban nem vett gyökeres fordulatot, s pár perc múlva már ismét a kékeknél volt az előny (1-2). A második bekapott gól után végre elkezdett focizni a csapat, s az első félidő hátralévő részében sikerült nyomás alá helyezni az ellenfél kapuját. Az egyenlítés is összejött, egy szögletet követően Lemmich Attila előzte meg emberét, s lőtt a bal alsóba (2-2).

Fordulás után egyértelműen mi játszottunk mezőnyfölényben, s több lehetőségünk is volt a gólszerzésre. Volt, hogy percekig odaszögeztük kapuja elé az ellenfelet, szöglet szögletet követett, de sehogy sem akart összejönni a vezető gól. Aztán a félidő közepén egy védelmi hiba meghozta a várva-várt gólt: Gergő elcsípett egy rossz passzt, kilépett, s egy jól irányzott gurítással megszerezte a vezetést (3-2).

A második félidő képe alapján ezt az előnyt illett volna megtartania a csapatnak. Ekkorra stabilizálódott a védekezésünk, jó ideje nem forgott igazán veszélyben a kapunk. Hamar Laci viszont gondoskodott róla, hogy megbukjak az önuralom-téning következő leckéjéből, ugyanis lehajtott fejjel hazagurította a labdát a kifutó Laci bácsi mellett, ráadásul a kapu irányába. Laci bácsi egy bravúros vetődéssel megmentette Lacikát az öngóltól, de a kipattanóból egyenlített a GAS (3-3). Ilyen gólokat a szilveszteri kabarékban szoktak mutogatni, én nem is értem…

Ez éppen elég volt ahhoz, hogy visszahozza a meccsbe az ellenfelet. Mi pedig görcsösen rohanhattunk az újabb gólért, amiből persze nem lett semmi, ám egy kontrából kissé vitatható körülmények közt kaptunk még egyet, s el is dőlt a meccs (3-4).

Azt kell hogy mondjam: megérdemeltük. Feküdt nekünk az ellenfél játéka, mégis annyi esélyt adtunk nekik, amennyit csak tudtunk. Ők pedig köszönték szépen, éltek a felkínált lehetőséggel. Ennyivel jobbak voltak nálunk. Ebben az a bosszantó, hogy alapvetően nem játszott rosszul a csapat (igaz jól se), de egy-egy ilyen butasággal gyönyörűen tönkre lehet tenni negyven perc küzdelmet. Nem lehet mindig szépen nyerni. Amelyik csapat nem tud „csúnyán” nyerni, amikor nem megy igazán, az nem viszi semmire. Ugyan még csak öt meccsen vagyunk túl, s még van mit tanulnunk a közös játékból, ezért a meccsért nagyon kár volt. Ez volt a harmadik egygólos vereségünk, lassan ideje lenne az ilyen meccseket elkezdeni megnyerni.